
Miért játszik jól egy gyerek az edzésen, de veszít a versenyen?
Sportpszichológia, mozgástanulás és gyakori buktatók az edzésfolyamatban.
Tudományosan megalapozott elemzés, asztaliteniszből vett példákkal.
Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amely sok edző és szülő számára ismerős lehet.
A gyerek megérkezik az edzésre. Megbízható tenyeres pörgetéseket üt, jól mozog, magabiztosan fogadja a szervákat, és számos labdamenetet nyer meg. Az edző elégedett. A szülők látják a szemmel látható fejlődést.
Minden arra utal, hogy a fiatal sportoló jól felkészült a következő versenyre.
Ám elérkezik a verseny napja.
Hirtelen mintha egy teljesen más játékos állna az asztalnál. Szétesik a lábmunka. Az egyszerű ütések a hálóban kötnek ki. A szervák bizonytalanok. A gyerek már nem mer támadni, és a szokásosnál sokkal passzívabban játszik.
A mérkőzés után a szülők megkérdezik: „Miért megy minden az edzésen, de éles meccsen miért nem sikerül semmi?”
Néha még keményebb következtetések is elhangzanak:
- „Nem igyekszel eléggé!”
- „Félsz a győzelemtől!”
- „Mentálisan túl gyenge vagy!”
De vajon tényleg csak a mentális erőn múlik a dolog?
Vagy a gyerek egyszerűen csak megtanult jól végrehajtani bizonyos begyakorolt feladatokat, anélkül, hogy ezeket a készségeket éles versenyhelyzetben is alkalmazni tudná?
Lássuk, mit mond erről a sporttudomány.
1. Az edzés és a verseny eltérő követelményeket támaszt a sportolóval szemben
Kezdjük a legfontosabb ponttal.
Edzés közben a sportoló gyakran előre tudja, milyen labda érkezik.
Például az edző következetesen a játékos tenyeres oldalára blokkolhat, a gyerek pedig sorozatosan átlós tenyeres pörgetéseket hajt végre.
Az érkező labdák hasonló sebességgel, hasonló pörgetéssel és kiszámítható irányból érkeznek. A sportoló mozgása egyre jobban alkalmazkodik az adott szituációhoz.
Ütései stabilabbá és pontosabbá válnak.
De mi történik a versenyen?
Az ellenfél megváltoztathatja a labda pörgését.
Játszhat gyorsabban vagy lassabban. Előfordulhat, hogy a labdát kényelmetlen helyre juttatják. Meglepetésszerű, rövid szervát alkalmazhatnak. Változtathatnak a játék ritmusán.
Hirtelen a gyermek már nem csupán egy jól ismert mozdulatsort hajt végre. Folyamatosan érzékelnie és elemeznie kell a játékhelyzetet, majd önállóan meg kell hoznia a megfelelő döntést.
Az edzéseken a sportoló megtanulhatja, hogyan hajtson végre egy ütést helyes technikával. De vajon azt is megtanulta, hogy mikor és miért érdemes alkalmaznia az adott ütést?
Ez két egymással összefüggő, mégis eltérő készség.
Mit mond erről a tudomány?
2011-ben Ross Pinder, Keith Davids, Ian Renshaw és Duarte Araújo bevezette a „reprezentatív tanulástervezés” (Representative Learning Design) fogalmát.
Ez a megközelítés olyan edzéshelyzetek kialakítását jelenti, amelyek hűen tükrözik az adott sportág valós követelményeit és azok lényegi jellemzőit.
A szerzők hangsúlyozzák: fontos biztosítani, hogy az edzésfeladatok magukban foglalják mindazokat az észlelési, döntéshozatali és mozgásbeli követelményeket, amelyekkel a versenykörnyezetben is találkozni lehet.
Más szóval: Nem elegendő csupán elszigetelten gyakorolni a mozdulatokat.
A sportolóknak egyre inkább meg kell tanulniuk felismerni a játékhelyzeteket, kiválasztani a megfelelő cselekvést, majd azt technikailag helyesen végrehajtani.
Ez egy tudományos keretrendszer, nem pedig kísérleti bizonyíték arra, hogy bármelyik edzésmódszer eleve jobb lenne az összes többinél.
Példa asztaliteniszből:
Egy gyermek 50 egymást követő tenyeres pörgetést hajt végre. Szinte minden ütése sikeres.
Ám egy mérkőzésen a játékosnak először fel kell ismernie a labda pörgését, fel kell mérnie a labda érkezési hosszát, meg kell találnia a megfelelő lábmunkát, és el kell döntenie, hogy egyáltalán célszerű-e támadnia.
Éppen ezért a kiszámítható edzésgyakorlatok során mutatott magas szintű állandóság nem garantálja, hogy a versenyhelyzetben is hasonlóan stabil teljesítményt nyújt majd a sportoló.
2. Miért veszítik el néha a sportolók a megszokott mozgásmintáikat, amikor nyomás alá kerülnek?
A sportpszichológiában létezik erre egy kifejezés: „összeroppanás a nyomás alatt” (angolul: *choking under pressure*). Ez arra a jelenségre utal, amikor pszichológiai nyomás hatására romlik a korábban már elsajátított készségek kivitelezése.
Képzeljünk el egy gyermeket, aki egyébként képes megbízható, pörgetett tenyeres ütéseket (topspin) végrehajtani.
Ám 9–9-es állásnál hirtelen túlgondolni kezdi a dolgokat:
- „Helyesen kell elhelyeznem a lábaimat.”
- „Ne felejtsem el elfordítani a törzsemet.”
- „Be kell zárnom az ütőfejet.”
- „Csak nehogy hibázzak!”
Ahelyett, hogy a labdára és a játékhelyzetre reagálna, a sportoló megpróbál tudatosan irányítani minden egyes mozdulatot.
Ennek következtében felborulhat egy olyan mozgásminta, amely korábban már teljesen automatikussá vált.
Kezdők esetében a konkrét technikai részletekre irányuló tudatos figyelem a tanulási folyamat szükséges része lehet.
Ezért nem állítható, hogy a mozgásokkal kapcsolatos tudatos gondolkodás önmagában káros lenne.
A probléma akkor jelentkezik, amikor a sportoló megpróbál részletes kontrollt gyakorolni egy már automatizálttá vált mozgássor felett – különösen egy gyors lefolyású játékhelyzetben.
Ez különösen igaz az asztaliteniszre, ahol gyakran nagyon kevés idő jut az észlelésre és a döntéshozatalra.
3. A versenyzéssel járó szorongás hatással van a teljesítményre – de ez sportolónként eltérő lehet.
Verseny előtt a sportoló különféle testi és lelki reakciókat tapasztalhat:
- A szívverés felgyorsul.
- Az izmok megfeszülnek.
- Nyugtalanságérzet lép fel.
- Gondolatok jelennek meg egy esetleges vereségről.
- A sportoló elkezdi mérlegelni, milyen következményei lehetnek az esetleges hibáinak.
Vajon ez automatikusan azt jelenti, hogy az idegesség minden formája káros? Nem.
2026-ban Marc Lochbaum és Fanny Arendt közzétettek egy metaanalízist, amely 48 tanulmányt dolgozott fel, összesen 3659 sportoló bevonásával.
A kutatás a versenyzéssel járó szorongás, az önbizalom és az objektíven mért sportteljesítmény közötti összefüggéseket vizsgálta. Átlagosan statisztikailag szignifikáns összefüggéseket találtak, ám ezek erőssége és iránya az egyes tanulmányokban jelentősen eltért egymástól.
A szerzők különösen hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy az egyes sportolók hogyan észlelik és értelmezik saját, verseny előtti szorongásukat.
Az edző feladata tehát nem feltétlenül az, hogy megszüntesse az idegesség minden formáját. Ehelyett a cél az kell, hogy legyen, a sportoló megtanulja, hogyan maradjon képes hatékonyan teljesíteni még a versenyhelyzet okozta nyomás alatt is.
Fiatal asztaliteniszezőkkel végzett kutatás
Lin Wang 187 fiatal, országos ifjúsági versenyeken részt vevő, 12 és 19 év közötti kínai asztaliteniszező pszichológiai jellemzőit vizsgálta.
A tanulmány 2021-ben jelent meg online, majd 2023-ban a *Current Psychology* című folyóiratban is napvilágot látott.
A kutató összefüggéseket tárt fel a verseny előtti szorongás, az önreflexió, az érzelemszabályozás és a pszichológiai reziliencia (lelki ellenállóképesség) között.
Különösen figyelemre méltó volt a saját érzelmek megértésének, valamint az érzelmi reakciók kezelési képességének szerepe.
Mivel azonban keresztmetszeti vizsgálatról van szó, határozott ok-okozati összefüggések nem állapíthatók meg.
Az eredmények arra utalnak, hogy az érzelmi kompetenciákat és az önreflexiót a sportoló fejlődésének kulcsfontosságú elemeiként kell kezelni.
Mindazonáltal egyetlen vereség alapján nem szabad pszichológiai diagnózist felállítani.
4. Miért fordulhat elő, hogy egy gyermek jól teljesít az edzője ellen, de gyengén egy másik ellenféllel szemben?
- Az edző nem mindig nyújt reális képet egy versenybeli ellenfélről.
- Az edzések során az edző gyakran szándékosan könnyít a feladaton.
- Előfordulhat, hogy kényelmesen, könnyen visszaadható módon üti a labdát.
- Csökkentheti a játék sebességét.
- Ismételhet egy adott labdahelyezést.
- Segíthet a gyermeknek a mozdulat helyes technikával történő végrehajtásában.
Ez teljesen normális – sőt, új technikák tanulásakor gyakran elengedhetetlen is. Ha azonban az edzések túlnyomó része kiszámítható marad, fennáll a kockázata, hogy a sportoló nem lesz megfelelően felkészülve a mérkőzés közben adódó, folyamatosan változó helyzetekre.
Vegyünk egy példát:
Egy gyermek könnyedén visszaüt tíz egyforma, alsó pörgetésű szervát. Egy éles mérkőzésen azonban az ellenfél változatosabb szervákat is alkalmazhat – alsó, oldalsó vagy felső pörgetéssel –, miközben a szervamozdulatok akár hasonlónak is tűnhetnek. Ilyen esetben már nem elegendő csupán a korábban begyakorolt visszaütést alkalmazni. A sportolónak először fel kell ismernie a labda forgását, majd meg kell hoznia a helyes döntést. Asztaliteniszben a játékos tudását nem csupán az határozza meg, milyen technikailag jól hajt végre egy ütést, hanem az is, hogy miért éppen azt az ütést választja az adott szituációban.
Vajon ezért fel kellene hagynunk az ismétléssel? Természetesen nem. Az ismétlés elengedhetetlen a technikai készségek fejlesztéséhez, és a készségek megszilárdítása érdekében.
A készségszint növekedésével azonban célszerű a viszonylag stabil gyakorlási formákat változatos, kiszámíthatatlan játékhelyzetekkel kombinálni.
Ebben az összefüggésben hiba lenne bármilyen véletlenszerű variációt automatikusan tudományosan kiválóbb edzésmódszernek tekinteni.
Az edző célja tehát nem az, hogy minden edzést a lehető legkaotikusabbá tegyen.
Ehelyett az edzőnek olyan logikus gyakorlatsort kell kialakítania, amely először segíti egy mozgásforma elsajátítását, majd támogatja annak alkalmazását a különféle játékhelyzetekben.
5. Miért alakulhat ki a gyerekekben olykor félelem a hibázástól a versenyek során?
A hibázástól való félelem nem feltétlenül kötődik kizárólag a verseny kimeneteléhez.
Előfordulhat, hogy a gyermek a környezetében lévő személyek reakcióitól is tart.
- Mit fog szólni az edző?
- Hogyan reagálnak majd a szülők?
- Kritizálni fognak, ha veszítek?
- Cserbenhagyom a csapatomat?
Az ilyen gondolatok elterelhetik a figyelmet a játékban éppen aktuális feladatról. Ugyanakkor téves lenne automatikusan feltételezni, hogy a szülők vagy az edzők okozzák egy adott gyermek versenyzéssel kapcsolatos szorongását. Az okok igen változatosak lehetnek.
Az edzői viselkedéssel kapcsolatos kutatások az asztaliteniszben
Egy 2019-ben megjelent tanulmány 180 asztaliteniszezőt vizsgált, elemezve az összefüggéseket az edző észlelt vezetési stílusa, a sportolók pszichológiai megküzdési stratégiái, valamint a versenyek során tapasztalt érzelmi reakcióik között. A kutatók azt találták, hogy a sportolók által demokratikusnak észlelt vezetési stílus együtt járt azzal, hogy a versenyzők nagyobb hangsúlyt fektettek a sportágban szükséges konkrét feladatok megoldására. A megküzdés e feladatorientált módja pozitívabb érzelmi reakciókkal társult.
A vizsgálat korrelációs jellegű, így nem bizonyítja, hogy bármely konkrét kommunikációs stílus közvetlenül több győzelemhez vezetne.
Ez fontos tanulsággal szolgál az edzők számára a gyakorlati munkájukhoz. Amikor egy gyermek hibázik, az edzőnek nem szabad csupán rámutatnia a hibára. Ehelyett segítenie kell a sportolónak megérteni, mit csinálhatna jobban a következő labdamenetben.
Ahelyett, hogy rákiabálna: „Miért követed el újra ugyanazt a hibát?!” az edző megfogalmazhatja a visszajelzést egy konkrét feladat formájában: „Figyelj a pörgésre! Kontrolláld az ütésed hosszát! Készülj fel a következő labdára!”
Ez egy pedagógiai javaslat, nem pedig a vizsgálatból közvetlenül levont következtetés.
6. Mi a fontosabb egy versenyen: a győzelemre gondolni, vagy az aktuális feladatra összpontosítani?
Képzeljünk el egy gyermeket, aki 10–8-ra vezet.
Már csak egy pont választja el a szett megnyerésétől. Ám ahelyett, hogy elemezné az ellenfél szerváját, a gyermek elkezd azon gondolkodni:
- „Most nyerni fogok!”
- „Nem szabad elveszítenem ezt az előnyt!”
- „Mindenki elvárja tőlem, hogy megnyerjem ezt a meccset!”
A figyelme a tényleges játékról a lehetséges kimenetelre terelődik.
Ennek következtében a sportoló túlzott óvatossággal kezdhet játszani, vagy olyan döntéseket hozhat, amelyek nem illeszkednek a megszokott játékstílusához.
Természetesen nem minden sportoló reagál így. Ez a mechanizmus azonban összhangban van a figyelemmel, valamint a pszichológiai nyomás hatására bekövetkező teljesítménycsökkenéssel kapcsolatos tudományos eredményekkel.
Az edző feladata, hogy segítsen a sportolónak visszaterelni a figyelmét azokra a cselekvésekre, amelyek az ő hatókörén belül vannak.
Például:
- „Ismerd fel a pörgést!”
- „Válaszd ki az ütés helyét!”
- „Készítsd elő a lábmunkádat!”
- „Koncentrálj a következő labdára!”
A győzelem számos egyedi labdamenet eredménye. Egy-egy labdamenet során azonban a sportolónak először az adott, konkrét feladatot kell megoldania.
7. Megtaníthatók-e a gyerekek arra, hogy nyomás alatt jobban játsszanak?
Igen. Léteznek olyan edzésmódszerek, amelyek tudományos vizsgálatok során ígéretes eredményeket mutattak. E módszerek egyike sem garantálja azonban a győzelmet.
Hogyan valósítható meg ez az asztaliteniszben?
Ahelyett, hogy egy edzésbeli játszmát mindig 0–0-ról indítanánk, kezdhetjük például 8–8-ról is. Másik lehetőségként meghatározhatunk egy konkrét mérkőzési szituációt: „7–9-es hátrányban vagy. Próbáld meg taktikailag megoldani a helyzetet!”
Kijelölhetünk egy konkrét feladatot is:
- Egy bizonyos típusú adogatás hatékony visszaadása.
- Támadás indítása, amikor a labda lehetővé teszi.
- Tudatos döntéshozatal a labda elhelyezésével kapcsolatban.
Ennél a megközelítésnél az edző nemcsak azt értékeli, hogy a sportoló megnyeri-e a játszmát, hanem a döntéshozatalának minőségét is.
A cél az, hogy lehetővé tegyük a tanulást nyomás alatt – nem pedig az, hogy az edzést a hibákért járó büntetéssé alakítsuk.
8. Segítenek-e a légzéstechnikák és az önmagunkhoz intézett beszédek?
Ezzel a témával kapcsolatban – kifejezetten az asztalitenisz kontextusában – is léteznek kutatások.
2014-ben Benito Urra Tobar 13 és 18 év közötti asztaliteniszezők körében vizsgálta a versenyzéssel járó szorongás kezelésére szolgáló pszichológiai módszereket (a vizsgálatban 60 sportoló vett részt).
A résztvevőket négy csoportra osztották.
A tanulmány olyan technikákat vizsgált, mint a rekeszizomlégzés, a relaxációs gyakorlatok, valamint a pozitív vagy feladatorientált önbeszéd alkalmazása.
A kutatásban kontrollcsoport is szerepelt. Azokban a csoportokban, amelyek önbeszédet és rekeszizomlégzést alkalmaztak, statisztikailag szignifikáns különbségeket figyeltek meg a verseny előtti szorongás szintjében a kontrollcsoporthoz képest.
A tanulmány azonban nem igazolta, hogy ezek a technikák automatikusan több mérkőzés megnyeréséhez vezetnének.
Példa egy rövid rutinra két labdamenet között:
Egy hiba után a gyermek alkalmazhat egy rövid, személyre szabott sorozatot: Kilégzés → a hiba elfogadása → a következő feladat kiválasztása → felkészülés a következő labdamenetre.
A mérkőzés közben nem szükséges mélyrehatóan elemezni az előző labdamenetet. A részletes technikai megbeszélésre gyakran alkalmasabb időpont a mérkőzés után, vagy egy későbbi edzésen.
Verseny közben gyakran célravezetőbb a következő konkrét feladatra összpontosítani.
Mit mondanak a kutatások az előkészítő rutinokról?
A kutatók azt találták, hogy az előkészítő rutinok pozitív hatással vannak a sportteljesítményre, még kísérletileg előidézett pszichológiai nyomás alatt is.
A hatásnagyságok azonban az egyes tanulmányokban eltérőek voltak. Asztaliteniszben egy ilyen rutinnak rövidnek kell lennie, és nem szabad feleslegesen megzavarnia a játék ritmusát.
9. Mit tárnak fel az érzelemszabályozással – különösen az asztaliteniszben – foglalkozó tanulmányok?
A kutatók összevetették a játékosok által saját bevallásuk szerint alkalmazott érzelemszabályozási stratégiákat az objektív versenyeredményeikkel. Azt találták, hogy a helyzetek újraértékelésének konstruktívabb módjai pozitív összefüggést mutatnak a sportteljesítménnyel.
Ezzel szemben a kevésbé előnyös értelmezési minták kevésbé kedvező kimenetelekkel társultak.
Fontos megjegyzés: A résztvevők átlagéletkora körülbelül 39 év volt. Ezért ezek az eredmények nem alkalmazhatók minden további nélkül kisgyermekekre. A tanulmány mindazonáltal rámutat arra, hogy az érzelmek kezelésének módja az asztaliteniszben is releváns kutatási terület.
Képzeljünk el egy sportolót, aki elveszít egy fontos labdamenetet.
Kétféle reakció lehetséges.
Első reakció:
- „Már megint egy hiba! Semmi sem sikerül! Most biztosan kikapok!”
Második reakció:
- „Rosszul mértem fel a pörgést. Legközelebb módosítanom kell az ütőm szögét.”
A második reakciónál a fókusz eltolódik az érzelmi önlebecsüléstől a megoldható feladat elemzéséig.
Pontosan ezt a képességet kellene fejlesztenünk a fiatal sportolókban.
10. Hogyan épüljön fel az edzésfolyamat?
Az edző szerepe túlmutat azon, hogy felkészítse a sportolót az egyes ütések technikailag helyes végrehajtására. Az edzőnek abban is támogatnia kell a sportolót, hogy ezeket az ütéseket hatékonyan alkalmazza mérkőzés közben.
Vegyük például a tenyeres pörgetés (topspin) tanítását:
- Első szakasz – A mozgás elsajátítása. A gyermek viszonylag stabil körülmények között hajtja végre az ütést. Az edző korrekciókat ad a lábmunkával, a testmozgással, az ütő pályájával és a labda találati pontjával kapcsolatban. Itt a hangsúly a mozgás minőségén van.
- Második szakasz – A körülmények változtatása. A labda hosszát és elhelyezését változtatjuk. A sportolónak úgy kell igazítania a helyezkedését, hogy közben megőrizze a technikai minőséget.
- Harmadik szakasz – Döntéshozatal. A gyermek már nem tudja előre, milyen labdát kap. Meg kell tanulnia önállóan felmérni, mikor célszerű támadni, és mikor van szükség másfajta megoldásra.
- Negyedik szakasz – Alkalmazás mérkőzéshelyzetekben. A megtanult készség beépül a kombinációkba, a nyílt labdamenetekbe és az edzőmérkőzésekbe.
- Ötödik szakasz – Versenyhelyzetek szimulálása. Az edző mérkőzésszerű nyomást gyakorol a sportolóra – például azzal, hogy 9–9-es állásról indítja a játékot, korlátozza a próbálkozások számát, vagy konkrét taktikai feladatot tűz ki. Ez a folyamat gyakorlati modellként szolgál az edzések felépítéséhez, és a sporttudományi tanuláselméleti alapelveken nyugszik.
Nem egy minden gyermekre egyformán érvényes, kísérletileg igazolt, merev sorrendről van szó. A tanulási folyamat üteme olyan tényezőktől függ, mint az életkor, a képzettségi szint, a technika összetettsége és az egyéni adottságok.
Az alapelv azonban változatlan: A sportolónak nem csupán az ütés végrehajtását kell megtanulnia. Meg kell tanulnia pontosan akkor alkalmazni az ütést, amikor a mérkőzéshelyzet megkívánja.
11. Hogyan viselkedjen az edző verseny közben?
Néha a felnőttek akaratlanul is nehezítik a sportoló helyzetét. Az edzéseken a gyermek világos technikai feladatot kap.
A versenyen azonban az edző hirtelen egyszerre rengeteg dolgot vár el tőle:
- „Mozogj gyorsabban!”
- „Használd a lábad!”
- „Zárd be az ütőfejet!”
- „Játssz agresszívebben!”
- „Ne hibázz!”
- „Gondolkodj!”
Ennek következtében a gyermekre hatalmas mennyiségű információ zúdul, miközben jelentős időnyomás alatt áll. Ez túlterhelheti a figyelmét – különösen akkor, ha a sportoló már eleve ideges. Ezért úgy vélem, hatékonyabb rövid, konkrét utasításokat adni, amelyek közvetlenül az adott mérkőzési szituációra vonatkoznak.
Például: „Rövid adogatás ellen: légy agresszív a fogadásnál!” Vagy: „Az adogatásod után: készítsd elő a tenyeres támadást!”
De ne próbáljuk meg teljesen átalakítani a technikáját a szettek közötti szünetben!
A technikai fejlődés elsősorban az edzéseken történik. Versenyen az edző feladata az, hogy segítse a sportolót a már meglévő készségek hatékony alkalmazásában és a jobb döntések meghozatalában.
Ez nem jelenti azt, hogy a mérkőzés közbeni technikai visszajelzés szigorúan tilos vagy helytelen lenne.
Az ilyen visszajelzésnek azonban időszerűnek, könnyen érthetőnek és az adott szituációhoz igazítottnak kell lennie.
12. Hogyan állapítható meg, miért veszít egy adott gyermek?
Kerülnünk kell az általánosító magyarázatokat. Egyetlen rossz verseny után nem szabad rögtön kijelenteni: „A probléma a mentális állapotával van.”
Először elemzést kell végezni. Ha a gyermek kiszámítható gyakorlatok során megbízhatóan hajtja végre az ütéseket, de sok hibát vét, amikor a sebesség és a pörgés változik, akkor lehetséges, hogy a készségei még nem alkalmazkodtak kellőképpen a mérkőzés változékony, kiszámíthatatlan jellegéhez. Ha a technikai színvonal jelentősen romlik – különösen a mérkőzés nagy nyomással járó pillanataiban –, akkor meg kell vizsgálni a versenyhelyzetből fakadó nyomás, a figyelem és az érzelmi reakciók hatását. Ha a legtöbb hiba az adogatásfogadásoknál történik, az ok a pörgés felismerésében, a döntéshozatalban vagy magában a fogadási technikában keresendő. Ha egy gyermek a mérkőzés elején jól játszik, de a vége felé érezhetően visszaesik a teljesítménye, olyan tényezőket érdemes figyelembe venni, mint a fizikai fáradtság, a tartós figyelem fenntartása, az ellenfél taktikai módosításai, illetve az, hogyan reagál a játékos az aktuális állásra. Ha egy gyermek objektíven erősebb ellenféltől kap ki, azt nem szabad automatikusan pszichológiai problémaként értelmezni. Ezek csupán lehetséges magyarázatok, nem pedig diagnózisok. Megbízható következtetések levonásához több mérkőzést is meg kell figyelni, és az eredményeket össze kell vetni a játékos edzésen nyújtott teljesítményével.
Gyakorlati módszer a mérkőzéselemzéshez
Az edzők a versenyek után ne csupán a végeredményt, hanem a játék minőségét is értékeljék.
- Mely adogatások fogadásával küzdött meg nehezebben a gyermek?
- Milyen típusú támadási sorozatok során fordultak elő hibák?
- Felkészült volt-e a sportoló az irányváltásra?
- Milyen gyakran hozott taktikailag rossz döntéseket?
- Megváltozott-e a technikája, amikor az állás 9–9 vagy 10–10 lett?
- Hogyan reagált, miután két-három pontot is elveszített egymás után?
Ezeket a megfigyeléseket később konkrét edzésfeladatokká kell alakítani.
Egy versenynek elsősorban arról kellene szólnia, hogy információt adjon az edzőnek a gyermek fejlődési szintjéről – nem pedig kizárólag arról, hogy a gyermeket minősítsék általa.
13. Mit kellene megérteniük a szülőknek?
A szülők figyelme gyakran elsőként az eredményre irányul. Győzelem vagy vereség. Jó vagy rossz játék.
Pedig minden mérkőzés hátterében számos egyéb tényező is meghúzódik:
- Az ellenfél tudásszintje.
- Technikai felkészültség.
- Taktikai döntéshozatal.
- Versenytapasztalat.
- Mentális állapot.
- Fizikai fáradtság.
- Regeneráció.
Valamint az a képesség, hogy a sportoló képes-e alkalmazkodni egy számára ismeretlen játékstílushoz.
Ezért vereség esetén gyakran célravezetőbb ilyeneket kérdezni:
- „Mi volt ma a legnehezebb?”
- „Miben teljesítettél ma jobban, mint korábban?”
„Mivel szeretnél foglalkozni a következő néhány edzésen?”
A gyermeknek meg kell értenie, hogy a vereség – bár kellemetlen – a sportolói fejlődés természetes része is lehet.
Értékes információkkal szolgálhat. Ehhez azonban a felnőtteknek meg kell tanulniuk objektíven elemezni a mérkőzést, ahelyett, hogy pusztán érzelmi alapon reagálnának az eredményre.
14. Miért lehet, hogy a gyermeknek inkább több időre van szüksége, mintsem azonnal egy új edzőre?
Képzeljünk el egy gyermeket, aki már néhány hónapja edz. Jól elsajátította az alapgyakorlatokat. Az első néhány versenyén azonban az eredmények jelentősen elmaradnak a várakozásoktól.
A szülők kezdik kétségbe vonni az edző szakmai színvonalát. Pedig előfordulhat, hogy a sportoló épp egy olyan szakaszban van, ahol a technikai készségeket viszonylag stabil körülmények között már elsajátította, de a mérkőzés változékony, dinamikus szituációiban még nem képes azokat megbízhatóan alkalmazni. E szakadék áthidalásához újfajta edzésgyakorlatokra, versenyzési tapasztalatra és időre van szükség.
Ugyanakkor az ellenkezője is előfordulhat. Ha egy edzésprogram évek alatt sem készítette fel megfelelően a sportolót a valós mérkőzési szituációkra, akkor nem biztos, hogy elegendő csupán néhány hónappal megtoldani a felkészülést.
Ilyen esetekben módosítani kell az edzésmódszertanon vagy az edzések szervezésén.
Bár nem szabad minden vereséget azzal magyarázni, hogy a gyermeknek egyszerűen „több időre van szüksége”, az is téves megközelítés, ha az edzés minőségét kizárólag a soron következő verseny eredménye alapján ítéljük meg.
A szakképzett edző feladata, hogy felmérje a sportoló aktuális fejlődési szintjét, és meghatározza, milyen feltételekre van szükség a következő lépés megtételéhez.
ÖSSZEGZÉS: A GYERMEKNEK NEMCSAK EDZENI KELL TUDNIA – MEG KELL TANULNIA VERSENYEZNI IS.
Térjünk vissza az eredeti kérdéshez!
Miért fordulhat elő, hogy egy gyermek jól teljesít az edzéseken, de a versenyeken kikap?
Azért, mert az edzés és a verseny eltérő követelményeket támaszt a sportolóval szemben. Edzés közben a sportoló gyakran előre tudja, milyen labda vagy játékhelyzet következik. Versenyen viszont önállóan kell felmérnie a szituációt, és saját döntéseket kell hoznia. Edzésen egy hiba általában nincs közvetlen hatással a végeredményre. Versenyen viszont minden egyes pont módosítja az állást. Edzésen a gyermek ismerős környezetben mozog. Versenyen ezzel szemben ismeretlen ellenfelekkel, nézőkkel, eredménykényszerrel és új taktikai kihívásokkal találkozhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden vereség hátterében szorongás áll. Előfordulhat, hogy a technika nem elég fejlett még. Máskor taktikai okok húzódnak a háttérben. Lehet, hogy az edzésstruktúra nem tartalmaz elegendő változatos, játékhelyzethez hasonló szituációt. Olykor a sportoló érzelmi reakciói játszanak szerepet. Máskor pedig egyszerűen az ellenfél játszik jobban.
Az edző valódi feladata az okok feltárása – nem pedig a bűnbakkeresés.
Fontos megtanítani a gyermeknek a pörgetett tenyeres ütést. Megtanítani őket arra, hogy felismerjék a pörgetéshez (topspinhoz) legmegfelelőbb pillanatot, már jóval nehezebb feladat.
Az pedig, hogy segítsünk nekik e készség megbízható alkalmazásában a versenyhelyzet okozta nyomás alatt, a fejlődés egy újabb szintjét jelenti.
Ezért egy magas színvonalú edzésfolyamatnak fokozatosan kell ötvöznie a technikai tudást, a taktikai gondolkodást, az érzelmi szabályozást és a versenyzési tapasztalatot. Nem csupán arra kell felkészítenünk a gyerekeket, hogy az edzéseken esztétikus és technikailag helyes gyakorlatokat hajtsanak végre. Meg kell tanítanunk őket arra, hogyan játsszanak asztaliteniszt önállóan – valódi ellenféllel szemben, éles versenyhelyzetben, valós állást mutatva az eredményjelzőn. Hiszen a valódi sportolói képességet nem csupán az határozza meg, hány sikeres ütést hajt végre valaki egy gyakorlat során. Az igazi tudás abban mutatkozik meg, hogy a sportoló képes-e a tanultakat pontosan akkor alkalmazni, amikor arra a legnagyobb szükség van.
-
2 hónappal ezelőtt -
Sziasztok!Kezdő pinyosnak milyen ütőt javasolnátok ? Ütőfa , borítás típus, vastagság , ergo komplett ütőt... :)2 hónappal ezelőtt -
Bevallom, én sokszor érzem úgy, hogy szükségem van egy hétvégi önfeledt játékra. Ezt gyakran megteszem és mindig van...2 hónappal ezelőtt -
Nem találtam közelebbi képet, de a mérkőzése közben néha bevillant közelebbről.2 hónappal ezelőtt -
Szerintem ár arányban első (kerek feliratos) és harmadik (ezt lehet kapni most) generációs joola flesh labda az jó...2 hónappal ezelőtt -
2 hónappal ezelőtt
-
Hírek Weboldal frissítéseIde várom, ha esetleg van új ötleted, amit szívesen látnál a ...2 hónappal ezelőtt

- Hét közben, valamint hétvégén és ünnepnapokon - egész nap - egységesen 3.500.- Ft/asztal/óra
- Bajnoki mérkőzés esetén 2 asztal használata 16.000.- Ft/alkalom
- Edzésidőben (kedd és csütörtök 15.00 - 20.00) csak korlátozottan áll rendelkezésre asztal. Előtte mindenképpen egyeztetés szükséges.
- Az adott/foglalt időben egy asztalon maximum 4 személy (2 pár) játszhat!
Kedd: 08.00 - 22.00
Szerda: 08.00 - 22.00
Csütörtök: 08.00 - 22.00
Péntek: 08.00 - 22.00
Szombat: 08.00 - 22.00
Vasárnap: 08.00 - 22.00

















