
Vajon a WTT-program bajnokokat nevel, vagy a végsőkig hajszolja a sportolókat?
Harimoto Miwa hét órán keresztül megszakítás nélkül játszott, végül mégis 0–3-as vereséget szenvedett! A 18 éves sportoló teljesen kimerült; a lábai remegtek. Vajon a WTT versenynaptára bajnokokat nevel, vagy a végsőkig hajszolja a sportolókat?
Amikor Chen Yi 3–0-ra legyőzte Harimoto Miwát, és ezzel elhódította a női egyes trófeáját, az eredmény egyértelműnek és meggyőzőnek tűnt – mégis sok nézőben maradt némi nyugtalanság.
A döntőben Harimoto küszködött, hogy visszanyerje megszokott gyorsaságát. Mozgása lelassult, lábai elnehezültek, sőt, egykor félelmetes fonák támadásaiból is fokozatosan eltűnt a lendület. Ez már nem csupán technikai küzdelem volt; inkább úgy tűnt, mintha egy fiatal sportoló a szüntelen mérkőzéssorozat végére elérte volna fizikai tűrőképessége határát.
A valódi kérdés nem az, hogy miért kapott ki, hanem az, hogy a versenynaptár biztosított-e elegendő pihenőidőt a sportolóknak.
Október 25-én, az üzbegisztáni Taskentben zajló Ázsia-bajnokságon Harimoto Miwa rendkívül embert próbáló napon volt túl.
Délután 1 órakor lépett asztalhoz a női páros elődöntőjében, Hayata Hina oldalán. A kettős magabiztosan nyert, és abban reménykedtek, hogy lesz idejük pihenni az esti döntők előtt. Ám az igazi megpróbáltatás ekkor még csak elkezdődött. Mivel női egyesben és női párosban is bejutott az elődöntőbe, a mérkőzései egymást követték. A női páros elődöntője után következett a női egyes elődöntője, majd a női páros döntője, végül pedig a női egyes fináléja.
Délután 1 órától egészen a nap végéig – több mint hét órán keresztül – folyamatosan egyik mérkőzésből a másikba csöppent.
Négy egymást követő mérkőzést lejátszani bármely profi sportoló számára embert próbáló feladat.
Végül Harimoto Miwa és Hayata Hina 1–3-ra kikapott a Kuai Man, Wang Yidi párostól a női páros döntőjében, így lemaradtak a bajnoki címről. Az ezt követő női egyes döntőben pedig Harimoto 0–3-as vereséget szenvedett Chen Yi-től, így egyik versenyszámban sem sikerült győznie. Bár két ezüstérem szép eredménynek tűnhet, a döntőben nyújtott teljesítménye volt az, ami igazán felhívta magára a figyelmet.
Nem arról van szó, hogy Harimoto Miwa fonáktechnikája hirtelen eltűnt volna; a probléma inkább a lábmunkájával akadt. Azok az előnyök, amelyekkel korábban rendelkezett – a gyors mozgás és a zökkenőmentes átmenetek – fokozatosan megkoptak, és a tenyeres oldal lefedése sem olyan hatékony már, mint régen. Bár továbbra is igyekszik fenntartani rá jellemző agresszív ritmusát, a teste már nem bírja a tempót. Egy 18 éves sportoló esetében ez a mértékű fizikai megterhelés aggodalomra ad okot.
Valójában Harimoto Miwa gyors nemzetközi felemelkedése nem csupán fiatal korának és küzdőszellemének köszönhető.
Már egészen fiatalon a japán asztalitenisz-rendszerben nevelkedett, bátyja, Harimoto Tomokazu játékstílusa pedig magasra tette a lécet az ő támadóképességeivel szemben is. Ő azonban nem egyszerűen a hagyományos – agresszív játékra építő, rövid szemcsés borítást használó – japán női asztalitenisz-stílust vette át, hanem fokozatosan egy olyan stílust alakított ki, amely a sebességre és a folyamatosságra helyezi a hangsúlyt.
Áttért a kétoldali, sima (invertált) borítás használatára, és tudatosan arra edzett, hogy közel maradjon az asztalhoz, lerövidítve ezzel az ütőmozdulatait. Fogadásnál agresszíven támad, zökkenőmentesen váltva a fonák pörgetések és a gyors lecsapások között, gyakran alig hagyva időt ellenfeleinek a helyezkedésre.
Ennek a stílusnak a legfőbb előnye a nagyfokú hatékonyság a labdamenet első három ütésében.
Még mielőtt az ellenfél teljesen felkészülhetne, máris érkezik a következő támadás. Még azokkal a játékosokkal szemben is, akik a közepes vagy nagy távolságból vívott játékban jeleskednek, Harimoto igyekszik elkerülni, hogy hosszú labdamenetekbe kényszerítsék.
Az augusztusi, jokohamai bajnokságon Harimoto Miwa egymás után több kínai versenyzőt is legyőzött. Sebessége, ritmusérzéke és az ütések pontos elhelyezése kivételes volt, ami még a rendkívül tapasztalt ellenfelek számára is komoly nehézséget okozott.
Olyan játékosok, mint Wang Yidi vagy Chen Xingtong – akik a közepes távolságból folytatott labdamenetekben remekelnek – szintén jelentős nyomás alá kerültek, amikor ellene kellett játszaniuk. A probléma éppen abban rejlik, hogy ez a nagy sebességű játékstílus magas szintű fizikai felkészültséget követel meg.
Már a lábmunka enyhe lassulása vagy a játékhelyzetek közötti átmeneteknél tapasztalt hezitálás is gyorsan semmissé teheti a kezdeti technikai előnyt. Ez igaz egyetlen mérkőzésen belül is, de még inkább érvényes akkor, ha egymást követő mérkőzésekről van szó.
A Taskentben tapasztalt nehézségek különösen nyilvánvalóvá tették ezt a problémát.
Ugyanakkor, ha a vereséget kizárólag a fizikai felkészültség hiányának tulajdonítjuk, azzal figyelmen kívül hagyunk egy mélyebben gyökerező gondot.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a WTT-versenyek száma, ami megterhelő versenynaptár elé állítja a nemzetközi élmezőny játékosait. Az egyéni versenyszámokon túl egyeseknek párosban, vegyes párosban, valamint különböző szintű tornákon is helyt kell állniuk.
A világranglista élmezőnyébe tartozó játékosok számára – akik gyakran a tornák végső szakaszáig is eljutnak – az igazi kihívást nem csupán a mérkőzések száma, de az is, hogy a játékosok képesek-e teljesen regenerálódni a találkozók között.
Egy nagy intenzitású mérkőzés befejezése után a sportolónak hamarosan már a következő összecsapásra kell készülnie. Még ha nincs is szó akut sérülésről, a felgyülemlett fáradtság negatívan befolyásolhatja a reakcióidőt, a mozgékonyságot és a technikai teljesítmény állandóságát.
Érdemes szót ejteni a tornaformátumok változásáról is.
Egyes jelentős tornákon az „öt játszmából a három győzelemig” tartó, egyenes kieséses rendszert alkalmazzák, ami nagyobb követelményeket támaszt a játék tempójával és az azonnali, helyszíni teljesítménnyel szemben. A játékosoknak alig van lehetőségük a korrekcióra, és egy korai hátrány gyorsan nehéz helyzetbe hozhatja őket.
Ez a lebonyolítási rend kétségtelenül fokozza a mérkőzésekre nehezedő nyomást, és növeli a meglepetéseredmények valószínűségét.
Ráadásul a rövid játszmák és a sűrű versenynaptár kombinációja azt jelenti, hogy minden mérkőzésen gyors kezdésre van szükség. Azoknak a játékosoknak, akik korábban hosszú labdamenetekre támaszkodtak, hogy fokozatosan megtalálják a ritmusukat, most agresszívebbnek kell lenniük már az első három ütés során.
Ez idővel elkerülhetetlenül hatással lesz a játékstílusukra is.
Vajon az asztalitenisz – egy olyan sportág, amelynek elvileg a játékstílusok sokszínűségét kellene tükröznie – fokozatosan olyan sporttá alakul, amelyben azé az előny, aki gyorsabb nyitóütésekkel rendelkezik, és akinek van elég állóképessége a megterhelő versenynaptár elviseléséhez?
Ez a kérdés sokkal sürgetőbb, mint bármelyik konkrét mérkőzés kimenetele. Emellett a nemzetközi asztaliteniszben az egészségügyi szünetek (medical timeout) igénybevétele is vitákat váltott ki.
Azok számára, akik valóban fizikai fájdalmat vagy kellemetlenséget tapasztalnak, az egészségügyi szünet szükséges védelmi mechanizmust jelent. Ha azonban valaki a szabályok kiskapuit kihasználva próbálja megzavarni ellenfele ritmusát, az könnyen vitákat szül a sportszerűséggel kapcsolatban.
Korábban egy elhúzódó egészségügyi szünet – amelyre Tomokazu Harimoto egyik mérkőzésén került sor – éppen ilyen vitát váltott ki. A Japán Asztalitenisz Szövetség fel is hívta játékosai figyelmét az ezzel kapcsolatos problémákra.
Az ITTF (Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség) által az egészségügyi szünetekre vonatkozó szabályokon végrehajtott módosítások azt a törekvést tükrözik, hogy csökkentsék a mérkőzésmegszakítások számát, és megőrizzék a verseny tisztaságát.
Ugyanakkor, bár a szabályok módosítása fontos szempont, a sportolók fizikai jóllétének biztosítása egy különálló, sokkal alapvetőbb kérdés.
Ha már maga a versenynaptár is kimeríti a játékosokat, akkor az egészségügyi szünetek puszta korlátozása valószínűleg nem oldja meg az összes mélyebben gyökerező problémát. Különösen a fiatal játékosok esetében a fejlődéshez többre van szükség, mint pusztán több versenyzési lehetőségre; ésszerű edzésciklusokat, megfelelő regenerációs időt, valamint következetes, hosszú távú fizikai felkészítést és terhelésmenedzsmentet igényel.
Az igazán kiváló játékosoknak képesnek kell lenniük arra, hogy hosszú éveken át kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsanak, ahelyett, hogy minden energiájukat rövid idő alatt felélnék.
Amikor egy játékos egyetlen nap alatt négy mérkőzést játszik – és az utolsó találkozóra már alig képes megőrizni a megfelelő mozgékonyságát –, a szemlélőknek nem csupán az eredményt kellene figyelembe venniük, hanem azt is, mennyire volt ésszerű maga a versenynaptár.
Az asztalitenisz vonzereje sosem korlátozódott csupán az első három ütés sebességére.
Hozzátartoznak a közepes és nagy távolságból vívott labdamenetek, az ütések elhelyezésének változatossága, a taktikai módosítások, valamint az a türelem és ítélőképesség, amelyet a játékosok a hosszan tartó csaták során tanúsítanak. Ha a játékosok kénytelenek a sebességüket a végsőkig fokozni – minden egyes pontot totális, agresszív támadássá változtatva –, akkor az asztaliteniszben rejlő gazdag technikai mélység óhatatlanul csorbát szenved. A versenyeknek szükségük van kereskedelmi értékre, a közönség pedig izgalmas mérkőzéseket szeretne látni; ám ezeket nem szabad a sportolók hosszú távú fizikai épségének rovására elérni.
Egy sportág valódi potenciálját nem csupán a versenyek száma vagy a közönség nagysága határozza meg, hanem az, hogy a játékosok képesek-e megőrizni fizikai állapotukat, és következetesen megcsillogtatni tudásukat és erejüket.
Miwa Harimoto állapota e versenysorozatot követően jól példázza, milyen következményekkel járhat egy ilyen rendkívül sűrű versenynaptár. Ez mindenki számára figyelmeztetés: a sportolók nem kimeríthetetlen játékgépek.
Ha kizárólag a gyorsabb tempót, a több mérkőzést és a gyakoribb közvetítéseket helyezzük előtérbe – miközben elhanyagoljuk a pihenést és a regenerációt –, akkor végső soron nem csupán a játékos formáját kockáztatjuk,
hanem magát azt a lényeget is, amely az asztaliteniszt versenysportként annyira magával ragadóvá teszi.
Harimoto Miwa hét órát játszott majdnem egyfolytában, a végeredmény pedig 0–3-as vereség! A 18 éves asztaliteniszező kimerült volt; a lábai remegtek. Vajon a WTT-program bajnokokat nevel, vagy a végsőkig hajszolja a sportolókat?
-
1 hónappal ezelőtt -
Sziasztok!Kezdő pinyosnak milyen ütőt javasolnátok ? Ütőfa , borítás típus, vastagság , ergo komplett ütőt... :)2 hónappal ezelőtt -
Bevallom, én sokszor érzem úgy, hogy szükségem van egy hétvégi önfeledt játékra. Ezt gyakran megteszem és mindig van...2 hónappal ezelőtt -
Nem találtam közelebbi képet, de a mérkőzése közben néha bevillant közelebbről.2 hónappal ezelőtt -
Szerintem ár arányban első (kerek feliratos) és harmadik (ezt lehet kapni most) generációs joola flesh labda az jó...2 hónappal ezelőtt -
2 hónappal ezelőtt
-
Hírek Weboldal frissítéseIde várom, ha esetleg van új ötleted, amit szívesen látnál a ...2 hónappal ezelőtt

- Hét közben, valamint hétvégén és ünnepnapokon - egész nap - egységesen 3.500.- Ft/asztal/óra
- Bajnoki mérkőzés esetén 2 asztal használata 16.000.- Ft/alkalom
- Edzésidőben (kedd és csütörtök 15.00 - 20.00) csak korlátozottan áll rendelkezésre asztal. Előtte mindenképpen egyeztetés szükséges.
- Az adott/foglalt időben egy asztalon maximum 4 személy (2 pár) játszhat!
Kedd: 08.00 - 22.00
Szerda: 08.00 - 22.00
Csütörtök: 08.00 - 22.00
Péntek: 08.00 - 22.00
Szombat: 08.00 - 22.00
Vasárnap: 08.00 - 22.00

















