Sun Yingsha - kis játékos nagy álmokkal

A 2019-es „közvetlen kvalifikációs” tornán a még fejlődésben lévő Sun Yingsha 3–0 arányban legyőzte a Grand Slam-bajnok Ding Ninget. Bár a közönség tapsa és éljenzése elsöprő mértékben Ding Ningnek szólt, Sun ellenállt a nyomásnak, és három egymást követő játszma megnyerésével bizonyította rátermettségét.

Abban az időszakban Sun Yingsha épp az „önállósodás” fázisában járt, miután edzője távozott mellőle. Míg másoknak dedikált stáb, megszokott támogatói háttér és világos utasítások álltak a rendelkezésükre, neki egyedül kellett szembenéznie mindennel.

Egyedül melegített be, egyedül elemezte a mérkőzéseit, és saját magának kellett feldolgoznia az érzelmeit is. A hatalmas arénában feltűnően magányosnak tűnt.

Ellenfele Ding Ning volt – egy olyan játékos, aki akkoriban sikerei, tapasztalata és tekintélyt parancsoló jelenléte csúcsán állt. Abban a pillanatban, ahogy Ding Ning a pályára lépett, a taps, a kamerák és az elvárások áradata szinte szökőárként zúdult rá.

Az első játszmában hamar 2–6-os hátrányba került, Sun Yingsha mégsem esett pánikba. Higgadtan dolgozta le a hátrányt, proaktívan fokozta a játék tempóját, és fordítva 11–8-ra megnyerte a játszmát.

A második játszmában alkalmazkodott a zajos, zavaró környezethez: kiváló támadások sorozatát hajtotta végre, sőt, pontszerzés után hangos örömkiáltásokkal ünnepelt; végül ezt a játszmát is 11–8-ra hozta.
A játszmák tekintetében 0–2-es hátrányban lévő Ding Ning a harmadik játszmában ellentámadásba lendült: hét egymást követő pontot szerzett, és 10–9-nél elsőként jutott játszmalabdához.
A közönség továbbra is Ding Ning nevét skandálta, még akkor is, amikor Sun Yingsha adogatott. Sun azonban állta a sarat a nyomás alatt: három egymást követő pontot nyerve 12–10-re behúzta a harmadik játszmát is.

Végül Sun Yingsha 3–0-ra legyőzte Ding Ninget.

Az utolsó labdamenet után szokatlan csend telepedett az arénára, hiszen nem az a játékos győzött, akinek a sikerére a közönség készült.

A kamera visszairányult Sun Yingshára; ő egyszerűen, csendben visszasétált a székéhez – könnyekkel a szemében –, és egyedül ült le a pálya szélén. Nem volt dübörgő ünneplés, sem a közelébe siető szurkolói tömeg. Erejét apránként kovácsolta össze azokban a pillanatokban, amikor kíséret nélkül állt helyt. Még akkor sem adta fel könnyen, amikor tomboltak a szelek, és a reflektorfény is halvány volt.

Chen Meng és Fan Zhendong útja is hasonlóan alakult. Sokan, akik elérték a csúcsot, jártak már olyan ösvényen, amelyet senki sem világított meg; éppen azáltal, hogy kiállták a magányos pillanatok próbáját, vívták ki végül a nekik járó tapsot és elismerést.